Szolgálatok bejegyzései

Pestlőrinc

Az Advent Rézfúvós Zenekar Pestlőrincen

Vendégek érkeztek Erdélyből a Pest környéki gyülekezetekbe és ennek kapcsán zenekarunk is meghívást kapott a pestlőrinci  gyülekezetbe. Szép számmal – 25-en – el tudtunk jönni a péntek esti istentiszteletre.

Az íge tartalmas volt, láthattuk, hogy a bűn adósságunkat mi nem tudjuk rendezni, ehhez Jézus Krisztus megmentő kegyelmére van szükségünk és arra, hogy az ő dicsőségére éljünk.

Az elhangzott zeneszámokról sikerült felvételt készíteni.

Miskolci szolgálat

Miskolc trombitásook

Végre sikerült Miskolcra eljutnunk, alig vártuk már. Idén ez volt az első szolgálatunk, március első szombatján, amire nagyon sokat készültünk.

Őrbottyán – karácsonyi falunap

Az őrbottyáni karácsonyi falunap alkalmából az Advent Rézfúvós Zenekar is részt vett néhány adventi énekkel.

Rákoscsaba – adventi vásár

Az adventi vásár nyitóprogramjaként fellépett az Advent Rézfúvós Zenekar.

Négy éves zenekari évfoduló

A zenekar immár 4 éves múltra tekint vissza. Ez idő alatt több mint 20 szolgálatban vett részt a zenekar kisebb nagyobb létszámban.

Néhány fotót láthatunk az alkalomról itt.

Budapest – Szolgálat a Budai Gyülekezetben

A zenekar eleget téve a meghívásnak a Szüret utcai adventisa gyülekezetben szolgált. A technikának köszönhetően felvétel is készült az énekekről, amelyek a gyülekezet honlapján meg is hallgathatóak, köszönjük :)