április 2012

Új karmesterünk: Szabó Imre őrnagy

Szabó Imre őrnagy, a Magyar Honvédség központi zenekarának karmester helyettese

Szabó Imre

A Pestlőrinci imaházban, 2012. április 13-án Szabó Imre őrnagy, a Magyar Honvédség központi zenekarának karmester helyettese vette át a karmesteri szolgálatot Dohos úrtól, aki folytatja zenekarunk tanítását és vezetését.

Új lendülettel és reményteljes várakozással vetettük bele magunkat a munkába. Látjuk, hogy nagyon sok van még előttünk, de ez a néhány próba is, ami alatt Szabó Imre vezetett bennünket - szememben – szemmel látható fejlődést hozott a zenekar életében.

Isten gazdag áldását kívánjuk Szabó Imre őrnagy életére, reménységünk szerint még hosszú ideig zenélhetünk együtt.

Szabó Imre őrnagy, a Magyar Honvédség központi zenekarának karmester helyettese

Szabó Imre őrnagy, a Magyar Honvédség központi zenekarának karmester helyettese

Isaszeg

Az Advent Rézfúvós Zenekar Isaszegen

A tegnap esti alkalmat másnap az isaszegi gyülekezetben folytattuk. A rövid képes összeállításban találhatunk fotókat tegnapról is.

Pestlőrinc

Az Advent Rézfúvós Zenekar Pestlőrincen

Vendégek érkeztek Erdélyből a Pest környéki gyülekezetekbe és ennek kapcsán zenekarunk is meghívást kapott a pestlőrinci  gyülekezetbe. Szép számmal – 25-en – el tudtunk jönni a péntek esti istentiszteletre.

Az íge tartalmas volt, láthattuk, hogy a bűn adósságunkat mi nem tudjuk rendezni, ehhez Jézus Krisztus megmentő kegyelmére van szükségünk és arra, hogy az ő dicsőségére éljünk.

Az elhangzott zeneszámokról sikerült felvételt készíteni.