március 2012

Változások

A legutóbbi zeneóránk alkalmával Dohos úr karmesterünk egy szomorú bejelentést tett. Mostantól nem tud aktívan részt venni a szolgálatunkban egészségügyi állapota miatt. Továbbra is támogatásáról biztosított bennünket, de a karvezetést le kell adnia. Együttérzéssel megérintve hallgattuk szavait.

Szép emlékekben gazdag időt töltöttünk együtt. Imádságaink kísérik jelenlegi megpróbáltatását, kérjük, hogy Isten jutalmazza meg gazdagon eddigi tevékenységeiért, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Várjuk vissza a Tanár Urat!

Téged, Isten, dicsérünk

Téged, Isten, dicsérünk,
Nagy erődet áldva áldjuk;
Hódolattal tisztelünk,
Műveidet hogyha látjuk;
Mindig áldott szent és nagy,
Változatlan Isten vagy!

Mindaz, ki a mennyben él,
Minden angyal, kérub, szeráf,
Minden tiszta égi lény
Hódolattal fordul hozzád,
Himnuszt mond és éneket:
“Szent! Szent! Szent vagy!” zengenek

Szent a győztes Cebáoth,
Szent az angyalsereg Ura!
Bajban, vészben ő megóv:
Ő az örök élet útja!
Menny, föld, tenger és a lég
Zengje, áldja nagy nevét!

Földünk minden szegletén
Áld az ember, dicsér téged,
Zengő hozsannájaként
Száll feléd a hálaének;
Téged áld szent Fiadért,
Drága Egyszülöttedért.

Isten Lelke, téged is
Áld és dicsér hálás néped;
Vígasztalsz és jóra intsz,
Áldást hintesz ontva fényed.
Szent és örök vagy te is:
Híven élni te segíts.

Isten áldott, szent Fia,
Értünk hagytad ott a mennyet;
Égi trónod elhagyva
Értünk hordtad szent kereszted;
Minden bűnünk elvevéd,
Hoztad Isten kegyelmét.

Nyitva már a fényes menny
Minden benned bízó lénynek;
Véled élünk majd ott fenn
Égi Atyánk örökében.
Visszajöttöd itt van már:
Boldog az, ki készen vár!

Irgalommal nézz le ránk,
Engedd látnunk áldott kegyed;
Adj, ó nékünk, jó Atyánk,
Bátor szívet, élő hitet:
Benned bízunk, légy velünk,
Tarts meg minket, Istenünk!

Ignaz Franz német katolikus pap írta a szövegét a Te Deum alapján kb 52 éves korában, mely később a protestáns egyházakban is népszerűvé vált. Érdekes hogy a későbbi időkben többször változtatták a szövegét az uralkodó ideológiák miatt.

Egy érdekes cikk olvasható az énekről a Vetés és aratás 2007/3-as számában a 14. oldaltól.

Az eredeti német szöveg a wikipedian.

Sík Sándor: Magyar Te Deum

Sík Sándor: Te Deum

Play Téged, Isten, dicsérünk!

Téged, Isten, dícsérünk

Szent, szent, szent, nagy a mi Istenünk!

IMG_8386

Szent, szent, szent, nagy a mi Istenünk!
Zengjetek népek az ő nevének.
Zúgj óh tenger, szökjetek hegyek
És ti halmok mondjatok: Áment!

Jó és hatalmas, Bölcs és irgalmas,
Nagy a Jehova, Ég s föld Ura!
Szent, szent, szent, nagy a mi Istenünk!
Hegyek, halmok mondjatok: Áment!

Miskolci szolgálat

Miskolc trombitásook

Végre sikerült Miskolcra eljutnunk, alig vártuk már. Idén ez volt az első szolgálatunk, március első szombatján, amire nagyon sokat készültünk.